Hastánc, orientálistánc 

A hastánc szót meghallva egyesek Egyiptomra, mások Indiára, megint mások az arab világra gondolnak, pedig a tánc eredete ennél sokkal összetettebb. Egyvalamiben azonban senki sem tévedett, a hastánc egyértelműen keleti eredetű, és csak az utóbbi időben ismerkedett meg vele a nyugati közönség.

Céljai éppen ennyire szerteágazóak lehetnek, egyesek bemutatókon, előadásokon bűvölik el vele a közönséget, megint mások csak maguknak táncolnak, és az önkifejezés egy eszközének tekintik. Nyugaton a tánc egy formája, kikapcsolódás és szórakozás, emellett máig megmaradt Ázsia és Afrika egyes tájain közösségi, rituális táncnak.

Elnevezés

A világ egyik legrégibb, és a mai napig szinte változatlan formában fennmaradt tánca az orientális tánc. Eredeti arab neve: raqs sharqi, szó szerint azt jelenti, hogy a kelet tánca. Az első „nyugati” nevet a franciák adták, amikor a XIX. században a Közel-Keletre utaztak, és mivel az európai táncokban addig ismeretlen volt a törzs és a csípő külön mozgatása, tévesen „danse du ventre”-nek nevezték el, amelyet az angol tükörfordítás „belly dance”-re, a magyar pedig hastáncra fordított. Sajnos a név egy téves szókép, hiszen az orientális táncban a táncos egész teste mozog, beleértve a nagyon tipikus fej-, váll- és mellmozdulatokat, amelyeket lágy karmozdulatok kísérnek.

Az orientális tánc gyökerei az ókori világ termékenységi szertartásaihoz vezetnek vissza.

Történet

" A táncos

Egyszer Birkasha hercegének udvarába egy táncosnő érkezett zenészeivel. Bebocsátást nyert az udvarba, és táncolt a fuvola, lant és a szitár muzsikájára. Táncolta a lángok és a tűz táncát, a kardok és dárdák táncát. Táncolta a csillagok táncát és az űr táncát, és táncolta a szélfújta virágok táncát. Midőn befejezte, meghajolt a herceg előtt. A herceg közelebb hívta magához: „Szépséges asszony, kecsesség és gyönyörűség lánya, művészeted honnan ered? S hogyan lehet az, hogy ritmusaidban és rigmusaidban uralod az összes elemet?” A táncos közelebb lépett, újra meghajolt, és szólt: „Felséges Uram! Kérdéseidre a választ nem tudom. Csak azt tudom, a filozófus lelke a fejében lakik, a poéta lelke a szívében él, az énekes lelke a torkában lakik, és a táncos lelke mindenhol ott él a testében.”

(Khalil Gibran A vándor című könyvének 17. fejezete, angolból fordította Aziza)

"Első hallásra az emberek többségének a „hastánc” szó hallatán áttetsző szoknyák, fátylak, kendők, csillogó flitterek, csörgő övek, láncok, röpködő gyöngyfüzérek, szabadon szálló hajfürtök, kígyózó karok, rezgő mellek, hullámzó has, ringó csípő, arab vagy török dallamok, ritmusok jutnak eszébe és a „csábítás”. A mai hastánc gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak vissza az időben, mint ahogy azt sokan gondolják. A felsorolt külsőségek között elrejtőzve és feltárulkozva, közeledve és eltávolodva ott van a titok, a nő. A nő az ősi anyaistennő, akinek hasa az élet kelyhe, a nő, aki az istennő kultusz papnője. Ahogy Ízisz Szaisz városban álló szobra talapzatán olvashatjuk:

„Én vagyok minden, ami volt, ami van, ami lesz…Soha semmilyen halandó nem fedi fel, ami fátylam alatt rejlik.” Aziza: hastánc. Harmónia, életerő, testformálás, erotika , Bp.2006. 41-42.oldal.

" Akármelyik női képre is hasonlítasz, fogadd el magad, és örülj annak, hogy az arab és a török nők a „haram”-okban, a ház asszonyok-lakta, férfiak által nem látogatható lakrészeiben és a fürdőkben megőrizték neked ezt a táncot. (A haram jelentése: tilos, tabu.) Csodálatos eszköz van a kezedben, amellyel nőiségedet, fizikai erőnlétedet, közérzetedet jelentősen befolyásolhatod. Megtanulsz a merész, szaggatott és az elegáns, lágy mozdulatok eszköztárával bánni, átadod magad a zenének, és új embert fogsz fölfedezni magadban. Olyat, aki saját örömére táncol, hogy jól érezze magát, és ezt a jó érzést képes átvinni a környezetére. Ne akarj megfelelni magadon kívül senkinek, sem a tánctanárnak, sem a csoportod tagjainak, sem a közönségnek! Ez a tánc azért maradt fönn, mert akik továbbadták nemzedékről-nemzedékre, jól érezték magukat tőle. A csípővel, mellkassal, karokkal, kezekkel, fejjel lerajzolt ábrák, hullámok, nyolcasok, körök, spirálok sok kultúrában spirituális jelentéssel bírtak, és bírnak a mai napig. Ezeket az alakzatokat lágy és szaggatott, rázó mozdulatokkal is végigvezethetjük. A látványbeli különbség mellett az élettani hatásuk is más. A mozdulatok kombinációinak száma végtelen. Senki sem tud úgy táncolni, ahogyan Te. A Te döntésed, hogy kit ajándékozol meg vele.

Beillesztheted mindennapjaidba, ünnepként, meditációként, alkotásként, testmozgásként. Kialakíthatsz magadnak egy „szen-télyt” füstölőkkel, fényekkel, lágy kelmékkel, és Te lehetsz benne a papnő. Olvass bele az „Ezeregyéjszaka meséibe”! Gondolj ki magadnak egy sajátot, amiben te vagy a főszereplő! Merészebb illatokkal, vöröses színekkel meleg fészket varázsolhatsz, és benne magát elfogadó, szerető, tüzes asszonnyá válhatsz, aki igazán képes szeretetet, szerelmet adni és kapni. Válassz magadnak célt az orientális tánc adta lehetőségek közül!

Harmónia, életerő, testformálás, erotika – nem zárják ki egymást.

Találd meg a saját célodat, amihez ez a tánc a legjobb eszköz! Vállald föl azt, ami a leginkább fontos most neked! Meg fogod tapasztalni a tánc energetizáló, felszabadító hatását. Észre fogod venni, hogy lassan életed minden terén pozitív változások következnek be, több dolognak tudsz örülni.

Hadd idézzem Dr. Dienes Valériát, világhírű mozdulatmű­vé­szünket:

„Mi a mozdulat? Híd a test és az eszmélet között. Az anyagi és szellemi világ kötőjele. A mozdulat testet ad a léleknek, és lélekkel telíti a testet… A tánc az embertest beszéde. Az egész testé.Nyersanyaga a mozdulat, melyben részt vesz az embertest minden szerve, minden porcikája.”

Kívánom, hogy a tánc, melynek ősi mozdulatait hívod elő magadból, tudatalattid mélységeiből, valódi örömforrásként szolgál-jon neked, és ezzel a csodálatos eszközzel teljesebbé váljék életed." Aziza: Köszöntő in Hastánc

"A tánc az ember legrégebbi kifejezési formája. Már 16 ezer évvel ezelőttről maradtak fenn táncoló alakokat ábrázoló barlangrajzok a mai Franciaország és Spanyolország területén, Tanzániában még régebbiek. A tánc nagyon sok vallási rituálé fontos összetevője volt az emberiség története során. Az ismétlődő ritmusokra végzett mozdulatok segíthetnek elérni azt a meditációs állapotot, amelyben az ember megtalálhatja valódi lényét. A tánc mozdulatsorán át testünk és lelkünk igaz szövetségre talál, dinamizmusa fölélénkíti szunnyadó energiáinkat, életerőnket. A világot alkotó őskáoszból is ritmusra jött létre a rend. A mitológia szerint az ősanya ritmikus mozdulataival alkotta meg az elemeket, miután a Teremtő döntött a világ létrehozásáról. A gnosztikus írás, János cselekedetei említi, hogy Jézus is táncolt.

"A világegyetemhez tartozik a táncos. Az, aki nem táncol, nem tudja, mi történik". A korai keresztény egyházban is megtalálhatók voltak a liturgikus táncok. A VI. század táján azonban az aszketizmus előretörésével betiltották a templomi táncokat. Az egyházfők szerint túl érzékiek voltak és a nőknek túl sok öröme tellett bennük. A "hastánc" egy nagyon ősi mozdulatforma, amely nevével ellentétben az egész testet átmozgatja. Arab nyelvterületen például "raks el sarqi" keleti tánc, "raks el baladi" emberek tánca kifejezéseket használják. Az Észak-Afrika és Közel-Kelet országaiban a "hastánc" kifejezés nem ismert, hanem a különböző táncok az eseményről kapták a nevüket, amelyen táncolni szokták azokat. A hastánc elnevezés a nyugati világ szülötte. Az 1889. évi párizsi és az 1893-as chicagói világkiállításon szereplő észak-afrikai és közel-keleti előadók táncának francia elnevezéséből indult ki "danse du ventre" (a has tánca), ennek angol fordítása a "belly dance". A hastánc a kiállítások után állandó színpadi műsor lett a kabarékban, mulatókban. Eredeti funkcióját veszítve, nyugati táncelemeket fölvéve és a ruhák, amiben táncolták őket is, kezdtek távolodni az eredeti népi formáktól. Ugyanakkor egyre több művészt ihletett meg a kelet varázsa, zeneszerzőket, festőket, táncosokat, írókat, és ez rányomta bélyegét a nyugati kultúra fejlődésére... Az egyes közel-keleti országokban különbségek vannak a táncokban, a ruházatban, az alkalmazott hangszerekben, dallamokban, ritmusokban. Közös bennük az, hogy az egyes testrészeket izoláltan mozgatják. A táncosok gyakran használnak fátylat, ujjcintányért, botot, kardot, fejükön viselnek többágú gyertyatartót, vizeskorsót. Ezen kiegészítő eszközök alkalmazása más-más népeknél alakult ki. A vándorlások során keveredő etnikumok egymásnak adtak ötleteket táncaik továbbfejlesztéséhez. A lágy, hullámzó, kanyargó, körkörös mozdulatok nőiséget, a rázások erőt, termékenységet sugároznak. A finom kéz- és fejmozdulatok indiai, a karmozdulatok perzsa és egyiptomi eredetűek. A has és csípő mozdulatai az ősi termékenységi rítusokból maradtak ránk..." Aziza: A hastáncról

Minden ókori civilizációban az egyik legfontosabb istenségnek számított a Földanya Istennő. Feladata elsősorban az újjáteremtés volt, amelyet nemcsak a faj szintjén, hanem az egész Univerzumra kiterjedően kell érteni. Ő biztosította az évszakok váltakozását, a természet újjászületését, tőle függött az adott terület jóléte, a jó termés, a jó állathozam és a fajfenntartás. Fontos volt tehát kiengesztelni, áldozatot bemutatni neki, és az ókori emberek ajándékként (számukra természetes módon) fiatal lányok szolgálatát, szüzességét ajánlották fel neki. Így alakult ki a „templomi prostitúció”, amely minden ókori társadalomban létezett. A lányok feladata volt többek között szent táncok végzése az istennő tiszteletére, és ezek a termékenységi táncok számos hastájéki mozdulatot tartalmaztak.

Az ókori világban a vallásos és a világi élet nem különült el, hanem együtt létezett, számukra a „szent prostitúció” fogalma nem jelentett ellentmondást. Valójában ezek a lányok rendkívül megbecsült tagjai voltak a társadalomnak, gyakran külön kiváltságokat élveztek. Indiában például a templomi táncosok, a „dévadászi”-k biztosították a klasszikus táncformák töretlen fennmaradását évezredeken át. A vallásos és a világi gondolkodás párhuzama a művészetekben is megfigyelhető, a lélek vágyakozását az istenséggel való egyesülés után a szerelmesük utáni vágyakozással fejezték ki.

Az orientális tánc a mai napig kapcsolódik a termékenység gondolatához. Egyiptomban például ma sem képzelhető el esküvő hastánc nélkül, és szokássá vált az is, hogy fényképet készítenek, amelyen a fiatal pár a hastáncosnő hasára teszi a kezét, ezzel szimbolizálva vágyukat, hogy a kapcsolat termékeny legyen.

Az orientális tánc a különböző születési szertartások által is kapcsolatban áll a teremtéssel. Számos arab törzsben a szülő nőt körbevették a törzs nőtagjai, és ismétlődő hasmozdulatokat végezve táncoltak körülötte, ezzel mutatva, hogy milyen mozgásokat végezzen szülés közben. A hastáncot hagyományosan éppen azért táncolják mezítláb, mert így alakul ki a közvetlen kapcsolat a Földanyával, és így lehet annak energiáit felvenni és közvetíteni.

Később az ókori társadalmakban kikerült a tánc a templomokból a világi életbe, és szórakozásból, illetve szórakoztatásból végezték. Az ókori Görögországban a szegényebb családból származó lányok kimentek a piactérre, ahol a lelkes közönség pénzt dobált az ügyes táncosnak, így össze tudták gyűjteni a hozományra való pénzt, és hogy azt biztos helyen tudják, felvarrták a ruhájukra díszítésként. A pénzdobálás szokása a mai napig fennmaradt az arab országokban, és a mai táncos ruhákat is az ókori aranypénz utánzatával díszítik.

Már az ókorban elindult az a fejlődési folyamat, amely az orientális táncot a professzionális szólótánc felé vitte. Az ókori Egyiptomban már léteztek olyan hivatásos tánccsoportok, akiket állami és családi ünnepekre egyaránt fel lehetett bérelni. A háremlányokat külön tanár tanította a táncra, de nevelésüknek része volt, hogy különböző hangszereken tanuljanak játszani, jártasak legyenek a művészetekben és a tudományokban. Gyakran teljes műsort építettek fel, és koreográfiákat készítettek. Később „Almeh”-nek nevezték ezeket a lányokat (Alemah - tanult nő), akik a japán gésákhoz hasonlóan társalgással, énekkel, tánccal, szerelemmel szórakoztatták urukat. Sokan az ókori Egyiptomot tartják a hastánc őshazájának, azonban az egyiptomi emberek inkább szemlélői maradtak, és általában rabszolgákat béreltek fel, hogy azok szórakoztassák őket.

Az iszlám megjelenésével és elterjedésével ez a távolságtartás megerősödött, egyes szélsőséges csoportok mai napig próbálják visszaszorítani. A szufik világszemlélete viszont úgy tartja, hogy azok a dallamok, amik érzelmeket, boldogságot fejeznek ki, dicséretesek.

Már az ókori Görögországban a szertartásos táncokra jellemző volt, hogy gyakran transzba estek, amit a testi és lelki bajok orvoslásának tartottak. A mai napig léteznek Marokkótól Szaúd-Arábiáig különböző transztáncok, amelyeket vagy gyógyításra használnak, vagy vallásos céllal, tulajdonképpen ezek természetesen épülnek bele a keleten élők mindennapi életébe.

A középkorban feltűnt egy népcsoport, amely átvette a szórakoztatást, hiszen kívül állt az iszlámon. A cigányok i. sz. 1000 körül indultak el Indiából, és egyre nyugatabbra haladva Perzsiában, Egyiptomban, majd Törökországban telepedtek le, illetve később Spanyolországig jutottak. Egyiptomban a „ghawazee” (azaz cigányok) gazdagították az orientális táncot. A fénykorát élő Törökországban is főleg ők szórakoztatták a helyieket és fejlesztették tovább új ritmusokkal a táncot. A XVIII.-XIX. században Napóleon katonái is őket látták Egyiptomban, amikor a „dance du ventre” nevet adták neki.

A modern hastánc története 1893-ban a Chicagoi Világkiállításon kezdődött. Ide érkeztek azok a szíriai táncosok, akik közül egy „Little Egypt” nevű vált a leghíresebbé. A baletthez és a fűzővel karcsúsított nőalakokhoz szokott amerikaiakat sokkolta amit láttak, mégse tudtak ellenállni neki.

A századfordulón és a szecesszió korában a művészetekre jellemzővé vált a „Kelet felé fordulás”, ami több tehetséges táncost inspirált az orientális tánc felfedezésére és előadására. Ekkor alakult ki a mai napig élő „cabaret style”, azaz revü stílus is.

1927-ben nyílt Kairóban a Casino Opera, a modern hastánc első keleti színhelye. A század sztár hastáncosai léptek fel itt, nagy (30 vagy többtagú) háttérzenekarral, akik külön a táncosnak komponált zenét játszottak.

Sajnos ma a Közel-Keleten gyakran turisztikai látványosságnak használják, és sokszor túl populárissá válik. Jelenleg inkább Amerikában és Nyugat-Európában fejlődik tovább, mint professzionális szólótánc, ahol nagyon kreatív és érzékeny előadóművészek igyekeznek megmutatni, hogy az orientális tánc, akár más táncok, művészetté válhat.

A Közel-Keleten persze tovább él eredeti formájában is, amikor nők egymás között, egymásnak táncolják egyszerűen a tánc öröméért és pozitív hatásaiért, ügyességüket, fiatalosságukat és erejüket bizonyítva.

"A mai nőnek, akire olyan sok-gyakran férfias jellegű–feladat vár a hétköznapokban, segítségére lehet ez az évezredes mozdulatnyelv abban, hogy felvállalja, teljesebben élje meg nőiségét." Aziza: Hastánc: 40. old. "Spirituálitás és orientális tánc"

Jellemzői

A hastánc függetlenített mozdulatokra és néhány lépésre épülő mozgásfajta. A függetlenített mozgás azt jelenti, hogy egy-egy testrészt a többitől elszigetelve mozgatunk, vagy éppen a különböző testrészek egyidejűleg a zene más-más ritmusú szólamait követik. Egy improvizatív, szabad tánc, mely erősen különbözik mindazon népi táncformáktól, amelyek ugyanazon régióban fejlődtek ki, mint ez a tánc. A hastáncban nincsenek szigorú szabályok, mindenkinek a saját egyéniségét kell megtalálnia, a begyakorolt mozdulatokat spontán, ki-ki a maga egyénisége szerint alkalmazza.

A hastáncot kortól, testalkattól, függetlenül bármelyik nő művelheti. Az európai lépéseken alapuló táncokkal ellentétben a belső izmok mozgatásából áll. A hangsúly a csípőtájékon van, azonban az érzelmeket, a tánc lelkét a finom kézmozdulatok mesélik el.

A század elején Amerikában számos cikk jelent meg a hastánc pozitív hatásairól. Az orientális tánc természetességét hirdették a balett természetellenes, csontokat és izmokat deformáló mozdulataival szemben; az egészségre tett jótékony hatását, hogy kortól és alaktól függetlenül bárki élvezheti a kreatív kifejezőképességet, az eredendő, ősi nőiességet és érzékenységet, és leginkább az orientális tánc szabadságát.