A formációs tánc története
A tánc-sport látvány szempontjából bizonyára legszebb megjelenési formája, a formációs tánc, nem új fogalom. Ilyenek a közelmúlt előtti idők táncai, a zárt csoporttáncok. Gondoljunk csak a szóban forgó időszak legkésőbbi és legismertebb táncára, a francia négyesre, amelyet az idősebb generáció körében aratott nagy népszerűsége miatt, ha csak szórványosan is, de sikerült a jelenkorba átmenteni. Itt azonban nem ezekről a táncokról szólunk részletesen, hanem egy hozzájuk kapcsolódó művészetről, amely a régit az újjal harmonikus módon ötvözi.
Mint tudjuk, a bécsi keringő egy új korszakot vezetett be. A különálló párok tánca megkezdte térhódítását. Századunk modern társastánca már csak a páros tánc formáját ismeri és emellett rögtön bevezeti annak sport jellegű változatát. "A tánc egyik napról a másikra szórakozásból sporttá vált" - írja korát jóval megelőzve F.W. Koebner, az első német táncbemutatók (1912/14) kezdeményezőinek és szervezőinek egyike az 1913-as "Táncbreviárium" (Tanzbrevier) előszavában.
A formációs tánc, mint a tornasport egy új ága, Németországban csak 1962-ben szerzett hivatalos elismertséget, így hát hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy története ebben az országban nem túl régre nyúlik vissza, noha Angliában már 1937-ben létrejött. A szakértőknek e több ízben hangoztatott véleménye azonban helyreigazításra szorul. Nyilván kevesek előtt ismeretes, hogy a formációs tánc első azonosítható kezdeményezései Németországban lényegesen régebbiek, mint ahogyan azt általában feltételezik és az angliainál egy teljes évtizeddel korábbra tehetők. Követhető példák Németország múltjából következően bőségesen rendelkezésre álltak.
Már a 20-as évek Berlinének mégoly viharos háború utáni időszaka is ösztönző hatású lehetett a Nelson- és Haller-Girls, illetve Tiller és Ziegfeld tökéletesített anglo-amerikai revüinek színre lépésével, amelyekben a táncos momentumok ismét előtérbe kerültek. Ezekre a száguldó ritmust, a kábulatot és tempót kihangsúlyozó évekre gondolva emlékeznünk kell az "első óra" amatőreire, Bellingre és Bernheimre, Collinira és Cucuelre, Danielsre és Döringre, Dr. Kirbergre és Karmannra, Leiserre és Leniusra, Magnerre és Morgenre, Nansenre és Neumannra és még sok más személyiségre, akik az első klubalapításokkal megpróbáltak a háború utáni Berlin táncos káoszába ismét nyugalmat és egyszerűséget, esztétikát és harmóniát vinni.
A több, mint pozitív visszhang hatására azután az 1922-ben a berlini állatkertben megrendezésre kerülő országos vásáron került először a nyilvánosság elé, viharos tetszést aratva. Reinhold Sommernek újra és újra be kellett mutatnia, mivel időtlen volta miatt még évekkel később is ismételten lelkes fogadtatásra talált. Természetesen nem volt ez másképp az azóta elhíresült 1924-es berlini Torna- és sporthéten, illetve az ezt követő időszak nagy rendezvényein sem. Sommer alkotása azonban nem csak Berlinben váltott ki nagy visszhangot, hanem például Hamburgban is a nagyhírű Atlantic-Boston klubban és a Német Birodalom számos más városában is hasonló sikerrel szerepelt a tangó-négyes.
Szinte forradalminak számító új ötleteivel Sommernek meggyűlt a baja túlságosan is konzervatív beállítottságú kollégáival. Ennek nem csupán szóban adott hangot, hanem időnként éles hangú írásaiban is, amelyekkel ötleteinek és új alkotásainak védőügyvédjévé vált. "Vannak ellenséges érzületűek"- írja, "akik a modern táncban egy romlott kor jelképét látják és ezért kárhoztatják azt ... Engedtessék meg a tangó-négyesnek a maga helye, amely összekötő hidat alkot a régi és a jelen idők között. Célja az, hogy tisztelje a régit és támogassa az újat."
Herbert von Spoenla, aki 1924-1935-ig az RfT és az RPG elnöke és a DTV sajnos túlságosan is korán elhunyt dísztagja volt, még 1963-ban is így ír róla: "Különösen megkapó volt a csillag alakzat, amelybe a nyolc táncos és táncosnő a mozgás folyamatában csoportosult, hogy azután ismét egy másik felállásba rebbenjen szét. A tangó-négyes művészi szintézise volt a régi és új formának és az új táncnak, lényegét tekintve már formációstánc a szó mai értelmében." Ő pedig már csak tudhatta ezt, hiszen azon kevesek közé tartozott, akik első kézből való összehasonlítási alappal rendelkeztek a témában. Herbert von Spoenla-ról, a feddhetetlen úriemberről és kiváló elnökről, akinek oly sokat köszönhetünk, sajnos hiába keresnénk az utókor megemlékezését.
Térjünk azonban vissza a tangó-négyeshez. A zseniális Reinhold Sommer 1922-ből származó táncos színpadterve a fentiek ismeretében joggal nevezhető a formációs tánc születési évének, nem csupán Németországban.
Reinhold Sommer azonban nem állt meg a továbbfejlődésben. Új benyomásokat és ötleteket keresett, a jobbítás és modernizálás lehetőségét. Így találkozhatunk Sommer nevével a táncsport nagy külföldi eseményei kapcsán is, amelyek a háború 1918-as befejeződését követően Franciaországból egyre inkább Angliába helyeződtek át. Kollégái közül a dortmundi Fritz Conradi az elsők között volt, akik már korán ellátogattak Blackpoolba és Londonba. Ismeretes, hogy a híres 1929 április 14.-i "Nagy konferencia" után Londonból indult ki az angol stílus összes földrészt érintő győzelmi menete. Sommer, akit több ízben zsűritagnak is meghívtak többek között Angliába és Dániába is, ezt már régóta értette, ezért benyomásokkal telve újra a munkába vetette magát. Nagy lendülettel állt az új, modern stílus mellé, átadta tanítványainak és a formációs táncba is belevitte azt.
Egy ilyen újszerű formációs slowfox a maga divatos átmenetekkel tarkított elegáns Capriccio-jával képezte 1932-ben az est fénypontját az „Arany levelek bálján“ a berlini Esplanade szállóban, amely Sommer tánciskolájának egyik hivatalos ünnepe volt és a szezon végén a tanulók és a ház barátainak összejöveteléül szolgált. Az Északnémet Kaszinó és a Kék-narancs klub berlini párjaival, Lütgennel, Honeck-kel, Arendt-tel és Ramlauval (ahogyan egy fényképen szerepelnek) Reinhold Sommer egy új, nagyszerű kezdeményezését vitte sikerre, amely leírhatatlan ovációt hozott számára, Walter Honeck egy berlini látogatásáról tett utólagos beszámolója szerint. Körülbelül ugyanebben az időben jelent meg Carl Ernst Riebeling, az a személyiség, aki szintén nem hagyható ki a formációs tánc történetének leírásából. Körülbelül 1930 óta élénken érdeklődött a formációs tánc iránt, és az ezt követő időszakban végzett fáradozásai eredményeképpen nagy érdemeket szerzett. A történelmi- és formációs táncok különleges hobbit jelentettek számára már tánctanári pályafutásának kezdete óta, melyben a színpadi tánc és a balett terén szerzett képzettsége csak további ösztönzést jelentett. Neki is már ekkor eszébe jutott, hogy a társastáncot formációk által méginkább érvényre lehetne juttatni. Sok fejtörést és nehézséget követően, de a rá jellemző idealizmustól vezérelve állított „lábra“első ízben egy formációt a 30-as évek elejének egy társasági estjén, amelyről a nagy kasseli sajtóorgánumok lelkes hangon számoltak be. A 30-as évek végefelé mások is megpróbálták követni példáját. Elsősorban a nagy rendezvényeken, például Bad Kissingenben csodálhatta meg a közönség például a hamburgi Heinz Rolff tangóformációját vagy akár a kölni ifj. Karl Schäfer keringőformációját. Carl Ernst Riebeling tulajdonképpeni "fénykora" azonban csak a II. Világháború után következett be, amikor már nem csupán a történelmi táncok mértékadó szakértőjeként szerzett ismertséget Németország határain kívül is. Számos alkalommal gyönyörködhetett a közönség a régi táncok varázslatos formációiban és azok történelmi előadásában többk között a kasseli városháza báltermében megrendezett német bajnokságokon, amelyeken mindig képes volt újabb ötletekkel és koreográfiai újításokkal megjelenni. A Riebeling-házaspár bámulatos sokoldalúsága és kimeríthetetlen szellemi tartalékai révén jelentős fejezetet írt a táncsport történelemkönyvébe. Amit Kassel a maga nagy rendezvényeivel ebben a szektorban a második világháború előtt és után teljesített, az már csak a rendezvények "sávszélességének" tekintetében is annyira egyedülálló, hogy mindenképpen érdemes megjegyeznünk. Visszatekintve összefoglalásul meg kell állapítanunk, hogy a formációs tánc története Németországban jelentős múltra tekint vissza, illetve hogy Anglia ebben a tekintetben nem tekinthető úttörőnek. Anglia láthatóan különleges nyitottságot mutatott a már 1930 óta a feltörekvő klasszikus balett (Marie Rambert, Ninette de Valois és a Sadler's Wells Ballett) hatása alatt álló formációkra, illetve magára a formációs táncra, mivel az megfelelt az angolok művészi formai ízlésének. A modern hatású táncsportnak ezt a változatát Ripman 1932 márciusában vezette be először négy párral a londoni Astoriában. Erről a rendezvényről nem csak az angol szaklapok, hanem a német szakfolyóiratok is beszámoltak, különleges eseménynek titulálva azt. A királyi Táncakadémia egyik elnökségi tagja, egyúttal dísztagja, aki az angol stílus egyik megformázója és megteremtője a társastáncban, illetve az angol balett támogatója is egyben, nevezetesen Philip John S. Richardson "Az angol báltermi táncok története" című könyvében arról számol be, hogy ez a kísérlet nagy sikert aratott. Ettől kezdve a formációs tánc igen népszerű lett és különösen Észak-Angliában széles körben el is terjedt. Ezt követően gyakran rendeztek formációs táncbemutatókat. Később ilyen jellegű táncversenyek és végül bajnokságok is szerveződtek 1937-től kezdődően a Blackpool-fesztiválokon és 1938-tól az újra elindított STAR-bajnokságokon. A londoni Astoriában és még később a "Salon Bal"-ban helyet kapott rendezvény minden bizonnyal különleges esemény lehetett, mivel Philip Richardson részletesen ír róla könyvében. Németországgal ellentétben Angliában nem vonakodtak attól, hogy megteremtsék a formációs táncnak a tornasportba való versenyszerű beépítésének feltételeit. E téren Anglia kétségtelenül nagy érdemeket szerzett. Az első formációs táncversenyen, 1937-ben Blackpoolban - nem pedig 1936-ban, ahogyan az tévesen helyenként olvasható - meglepő módon a dánok győztek. Ez is bizonyítja, hogy ez a szakág ekkorra már más országokban is elfogadottá vált. A dánoknak egyébként 1948-ban, 1950-ben és 1964-ben is sikerült magukat a győztesek listájára felírni. Berlin az első blackpooli verseny idejében már rég túl volt a táncsport e látványos változatának ősbemutatóján. Mindazonáltal Németországban hiányoztak a tornák megrendezéséhez szükséges egyes feltételek, mivel itt a formációs táncot elsősorban egy koreográfiailag szakmai oldal határozta meg. Ebben az összefüggésben az a téves felfogás is kiigazításra szorul, miszerint a formációs tánc németországi elterjedése nem nyerhetett teret, mivel 1935 óta a szálak nagy mértékben Angliába vezettek. Azelőtt sosem utaztak amatőrök és szakemberek emiatt Angliába, sosem érték egymást Németországban a nemzetközi bemutatók és versenyek, amelyekre mindig angol párok is érkeztek a Csatornán keresztül és soha azelőtt nem volt Németországnak ennyi tartósan jó kapcsolata Angliával. Ezekre a nemzetközi, s ezúttal politikamentes összejövetelekre a kor vezetése nagy hangsúlyt fektetett Németország csorbát szenvedett hírnevének javítása miatt. A be- és kiutazásokat nem korlátozták. Az akkoriban korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló devizáról Dipl.-Ing. Franz Büchler, 1935-től a FIDA és az RPG elnöke gondoskodott, ha nem is túl bőségesen. Egyesületünk dísztagja, Albert-Peter Hartmann, aki már a kezdeteknél jelen volt és az RfT alapító tagja lett (1978. június 1-jén hunyt el Kasselben) és aki a 30-as években ügyvezetőként dolgozott a Bad Nauheim-i gyógyfürdő igazgatóságában, gondoskodva arról, hogy a fürdőhely állandó nemzetközi találkozók által európai táncsportcentrummá váljon, ugyanitt rendezte meg az első német földön tartott világbajnokságot is 1936-ban a FIDA (az ICAD elődszervezete) megbízásából. "Az angol stílus németországi helytartója", ahogyan Hartmannt esetenként titulálták, még életében nyugtázhatta Kasselban fejtegetéseimet. Angliával tehát adottak voltak a kapcsolatok és az ebből következő ösztönzések is. A formációs tánc Németországban azonban csak a 2. világháború után nyerhette el szélesebb tömegek tetszését. Mint már említettem, itt szintén Carl Ernst Riebeling volt a kezdeményező, aki egy nagy sikert aratott formációval jelent meg az 1949-es kasseli Német Bajnokságon. Míg nálunk a tornákon még évekig az egyéni verseny állt előtérben, a formációkat szép látványosságnak, de mellékes tevékenységnek tekintették. Bár 1950 július 7-én végre megtartották az első német földön megrendezett formációs tornát, amelynek híre elterjedt a nyugati országok táncosainak körében, azonban ezt a hírnevet nem a németek, hanem a Lindgreen, Nielsen, Pedersen és Bendixen nevű jelentős koppenhágai tánciskolák csapatai alapozták meg. A tornát a lelkesedés újabb és újabb viharai kísérték, melynek szekcióiban a dánok, amint arról röviden már beszámoltam, már a 30-as évektől az angolokéhoz hasonlatos tökéllyel szerepeltek.
Carl-Ernst Riebeling példáját sok helyütt követték. Az én szülővárosomban, Münsterben is lelkesnek mutatkozott a közönség a formációk iránt. A RESIDENZ, az az 1951-ben alapított klub, amelyhez tartozónak vallhatom magam, szintén egy ilyen körből került ki. Mindazonáltal az első német formációs tornáig még el kellett telnie egy kis időnek, míg végül 1962 december 2-án Wiesbadenben a fiatal Fekete-arany klub, amely 1968-ban egyesült a nagy hagyományokkal rendelkező Kék-narancs klubbal, megadta a startlövést.
Az első nemzetközi formációs tornát röviddel ezt követően, 1962 december 15-én rendezte meg a nem kevésbé gazdag hagyományokkal rendelkező Zöld-fehér klub a Kölni Sportcsarnokban egy dán, egy angol és a házigazda csapat részvételével. Ez a kölni klub, mindenekelőtt Karl Breuer, egykori német-, európa- és világbajnok, nagy szerepet játszott a formációs tornák létrejöttében. A latin-amerikai ágazat hozzáadásával a programskálát 1961-ben a blackpooli formációs versenyen következetesen kibővítették. Itt még nem szerepeltek a németek. A Constance Grant edzősége alatt működő sheffieldi csapat győzedelmeskedett. Az első német formációs bajnokságig időre és türelemre volt szükség, hogy meg lehessen találni az ehhez szükséges közös nevezőt. A drezdai és a düsseldorfi tánciskola vette át a kezdeményezést és szervezte meg a bajnokságot akkor még az egykori DAT megbízásából, 1964 március 21-én a Neussi Sportcsarnokban. Ezen a bajnokságon még nem szerepelt minden csapat külön mindkét ágazatban. Ezért előadásra kerültek vegyes formációk (MIX) is. A következő években aztán ebben a szekcióban egyenesen viharos ütemű fejlődés indult meg, nem csupán Németországban. Mivel a formációs tánc más nemzeteknél is bevezetésre került és fokozott érdeklődésre talált, nemzetközi bajnokságok megszervezését is fontolgatni kezdték. Végülis egyszer ennek is el kellett következnie. Érthető módon további időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végül megrendezésre kerüljön az első hivatalos Európa-bajnokság 1967-ben Berlinben és az első formációs világbajnokság 1973-ban New Yorkban, amelyeken még csak kevés nemzet tudott részt venni. A kezdeti nehézséget főleg az anyagiak problémája jelentette. Mivel az 1973 márciusi New York-i bajnokságig nem léteztek ehhez hasonlatos rendezvények, az egész világ számára nyitott blackpooli brit formációs táncbajnokságok számítottak egyfajta nem hivatalos világbajnokságnak.
Mindazonáltal többek között két német klub és azok edzői is alkottak kiemelkedőt e szektor úttörőiként, a TTC Harburgból és a HTB Wolfgang Opitz vezetésével, illetve a TD Vörös-fehér Düsseldorfból Günter Dresen vezetésével. Egyre növekvő számú sikereikkel többek között Blackpoolba is elvitték csapataikat, győzelmet győzelemre halmoztak az 1967-es és 1970-es nemzetközi bajnokságon és ettől kezdve vezették a világranglistát. Az első és második New York-i és düsseldorfi világbajnokságon mindkét ágban megszerzett győzelemmel, valamint az ezután a köztársasági elnöktől és a DTV-től kapott legmagasabb sportkitüntetésekkel fáradhatatlan munkájukra felkerült a korona és az egész világ példaképeivé váltak.
A Németországban jóval több, mint fél évszázados formációs tánc művészetét tekintve konzervatív, formájában azonban modern, folyamatos edzést és elmondhatatlanul sok fárdozást kíván meg és mégis oly gyümölcsöző, egyszerre esztétikus és nevelő hatású, a sport és a művészet ritka szintézise, mely hidat képez a tegnap és a ma között és összeköt bennünket a holnappal is. Még a távolságtartó nézőt is felállítja a székéről, hisz a formációs tánc magával ragadóan szép és mindig az is marad!
Írta: Hans-Joachim Schäfer
Forrás: www.formationen.de
Fordította: Noll Andrea nandu@nandu.hu
www.tanc.hu
|