A társastáncok közül a keringőnek van a legrégebbi hagyománya. Neve a német "waltzen" (forogni, keringeni) szóból származik és a talajon sikló lábak forgó mozgására vonatkozik.

A keringő gyökereit kutatva egészen a XII-XIII. századig lehet visszamenni, a minnesangerek idejéig. A német "Springtanz"-ban - mely páratlanütemű táncrészként a páros ütemű, lépkedett előtáncot követte - felismerhető a keringő eredete.

A tánctörténészek többsége a keringőt a régi Dreherre vagy a Landlerre vezeti vissza a XVI. századtól kezdődően. Ezt a táncot Németországban és Ausztriában a nép táncmester nélkül táncolta. 3/4-es vagy 3/8-os ütemű körtánc volt, melyben a párok egymást átkarolva és egymás körül forogva táncoltak egy elképzelt középpont körül. Ez a tánc igen népszerű volt, olyannyira, hogy évszázadunk elejéig városban és falun egyaránt táncolták.

A másik verzió szerint a keringő keletkezését az ún. Langausban kell keresni, abban a táncban, amelyben a táncosoknak egy meglehetősen hosszú termet kellett a legkevesebb forgással végigtáncolni. A hatóság tilalmi rendeletet hozott a tánc ellen egészen a XVIII. századig. A büntetés indoka: tilos a partnernő körbeforgatása és megpörgetése, levegőbe dobása és átpördítése.

A "waltzen" szó 1750 körül egy rögtönzött bécsi vígjátékban jelent meg. 1750-ben Johann Wolfgang von Goethe számolt be a német táncról szerzett tapasztalatairól, és 1782-ben Carl von Zangen megjelentette "Etwas über das Waltzen" című könyvét. 1787-ben feltűnést keltett négy személy, akik Bécsben az "Una cosa rara" című operában az első keringőt táncolták; mindenesetre kétségbe vonják, hogy ott "koreografált" keringőt táncoltak volna. Bár a porosz udvarban, 1794-ben már tanulták a keringőt, a későbbi porosz királynő, Lujza - aki nem volt tőle elragadtatva - betiltotta. Berlinben 1918-ig volt érvényben a tilalom, a müncheni bálokon viszont játszották és táncolták. A keringő diadalmenete a bécsi kongresszus után kezdődött. Nagy szerepe volt ebben Lannernek és a Strauss dinasztia mámorító keringőmelódiáinak.

A Bécsi keringő, amely 6 lépésből áll, két 3/4-es ütemre volt felosztva és egy teljes fordulással összekötve kiteljesedett az akkoriban még szokásos balett-technika segítségével. Németország maradt a keringővel kapcsolatos események középpontja egészen a húszas évekig, amikor is a valcer úgy egy évtizedig háttérbe szorult a modernebb, dinamikusabb táncformák miatt. Angliában a Bécsi keringő sohasem volt otthonos. Az angolok Bécsi keringő elleni tiltakozását mutatja, hogy náluk ez a tánc a standard táncversenyek programjában az utolsó táncként szerepel, míg más országokban a harmadik bemutatandó tánc.

Néptáncként a keringőt a harmincas évek elején fedezték fel újra, mégpedig a III. Birodalomban - Németországban - és Ausztriában. Az osztrák császári és királyi katonatiszt és tánctanár, Karl von Mirkowitsch tette a Bécsi keringőt újra társaság- és versenyképessé. A tánc a gyors, egyenletes, szárnyaló, teret betöltő lépésekben és forgásokban fejeződik ki. Zenéjében - amely egyébként mára új lendületet kapott André Rieu keringőkirálynak és zenekarának köszönhetően - sok a vonós hangszer. E csodás melódia táncra ösztönöz minden táncoslábú embert.

Zenéje: gyorsan folyó, temperamentumos, szárnyaló, lendületes
Zenei üteme: 3/4-es
Tempó: tudásszint szerint 50-60 ütem/perc
Versenyeken 60 ütem/perc

www.newyork.hu