A Tangó származása elválaszthatatlan az argentin néplélektől és fővárostól, Buenos Airestől, eredete viszont igencsak vitatott. A Tangó elnevezés a "tambor"(dob) szóra vezethető vissza, amely a dél-afrikai feketék dobszóval kisért ünnepét idézi. XIX. század elején Kubában, Uruguayban, Brazíliában is megjelent a kifejezés a szóló és páros tánc jelentésben is.
A táncos és zenei befolyás a kubai Habanérából és az argentin Milongából származik. A Tango Argentinot nevezték a modernizált Tangónak, mely főként Buenos Aires kikötőnegyedében, a La Plata nyugati partján terjedt el. Főként hegedű, gitár, fuvola és zongora kísérte. 1870 után a Németországból importált bandoneon - ami egy kromatikus tangóharmonika - kísérte a táncot. A spanyol-argentin mélabúval átitatott Tangó ellentétei a férfias és nőies, kemény és lágy, agresszív és szentimentális vonásokban mutatkoznak meg.
A Tangó a XX. század kezdetén vált Argentínában társastánccá. 1907-ben átkerült Európába és mindenekelőtt Párizst bűvölte el, ahol először is a spanyol-argentin lokálokban tűnt fel, majd elismert társastánccá vált. Az első Tangó versenyt Nizzában rendezték. 1912-ben Tangó-láz tört ki egész Európában, ám mindemellett a táncot "ízléstelen stílusa" miatt támadták is. Főként az egyház volt a tánc ellen, így azt hosszú időre betiltották. Aki ebben az időszakban Tangót táncolt és rajtakapták, azt letartóztatatták és elítélték. Az évek múlásával a szigor oldódott és a Tangó visszatért a táncos életbe.
1920-21-ben a dél-amerikai Tangót az angolok megreformálták. Az egyszerűbb verziót tiltakozva fogadták, azonban 1922-ben Londonban rendezett Tangó-konferencián a táncot az angol stílushoz igazították. A szentimentális Tango Argentinot, az eltérő stílusú angol Tangó váltotta fel, melyet rándításszerű mozdulatok (elsősorban a fejé), szenvedélyes előrehaladó mozgások, hirtelen késleletetések és egyértelmű figuralezárások jellemeztek.
Napjainkban kétféle Tangó van jelen a versenyeken. Az egyik az angol stílusú, melyet a standard táncversenyeken láthatunk, a másik az Argentin Tangó, amely a divattánc versenyek egyik igen népszerű programja.
A versenytáncos tangóban nincs emelkedés és ereszkedés. Az előrehaladások sarok lépéssel kezdődnek. A térdek végig kissé hajlítottak, a lábak zárásánál sem egyenesednek ki. A lábak helyeződnek és nem csúsznak a talajon, mozgásuk gyors, de kemény hatást nem kelthet. Egyszerű előre és hátra történő haladó lépések - melyeket kissé kanyarodva lehet táncolni - adják a Tangó alapmozgását.
A Tangó a második standard táncként szerepel a versenyeken. Igazi "kakukktojás" ebben a kategóriában latin eredete miatt. A nagy konferencián 1929-ben szabványosították mai formájára, melyet 1930-tól a németek is átvettek.
Zenei üteme: 2/4-es, de helyesebb lenne 4/8-os ütemre venni, mert minden ütemben két hangsúly van. Tempó: tudásszint szerint 30-33 ütem/perc lehetséges, versenyen 33 ütem/perc. Ritmus: lassú-lassú-gyors-gyors-lassú
Jellegzetessége: a gyors, hirtelen fékezett, erőteljes haladómozgásokban nyilvánul meg, melyek szaggatottan váltakoznak a szenvedélyes dinamika és a feszült szünet között.
AJÁNLOM AZ OLDALT
